A kreativitás csapdája

"Egyszer-fenn, egyszer lenn, egyszer fenn, egyszer lenn, tudod, Tibi, ilyen egyszerű az egész!" - csengenek még most is a fülemben Darnell Krisztián jellegzetes beszédstílusában ritmizáló szavai. Na, nem sok emlékem van róla, ezen kívül még egy pár, bár az nem is hozzá kötődik.

Amúgy teljesen igaza volt, mert néha hihetetlen jó napunk van, néha meg az egész ott van "elrontva", ahol van. Az idézőjelbe tett szót nem szokták használni, ebben a szövegkörnyezetben sokkal inkább erőteljesebb módon fejezik ki az emberek azt, hogy semmihez sincs kedvük és balul ütnek ki a dolgok.

Na lehet ezeket is remekül kezelni, de ez egy másik téma.

Most az a téma, hogy nem csak az lehet probléma, ha nagyon magunk alatt vagyunk, hanem az is, ha nagyon magunk fölött.

A célkitűzés egyik kérdése, hogy hány célért cselekedhetünk párhuzamosan, vagyis egyszerre. A válasz megint csak nem erre a lapra tartozik, csak úgy az eszembe jutott a célkitűzésről.

A kreativitás csapdája

Vannak olyan gyakorlatok, amik jobb agyféltekédet mozgatják meg, s ha ezeket összekötöd pár hasznos megerősítő állítással, akkor pár napon belül a kreatív részed nem fér majd a bőrében: egyre gyakrabban jutnak eszedbe zseniális ötletek. Zseniális alatt itt csupán azt értem, hogy olyan ötleteid lesznek, amikkel viszonylag kicsi energiabefektetéssel óriási pozitív változást tudsz okozni az életedben. Ha nagyon benne vagy, naponta több ilyen is az eszedbe juthat.

Ez jó! Örülni kell neki! És nem kell meglepődni rajta, hiszen gyakran a legapróbb dolgok hozzák a legnagyobb változást az életünkben, és hidd el, ezek nem ritka dolgok. Csupán nem vesszük őket észre, mert a hiedelmeink "betakarnak", és nem látjuk tőlük ezeket a lehetőségeket.

A célkitűzési gyakorlatok pár hét alatt egyszerűen feloldják benned a korlátozó hiedelmeidet, és óhatatlanul felébresztik kreativitásod. Ilyenkor már nem tudatosan tervezgeted, mi volna a jó - egyszerűen tudod. Tudod, mit kell tenned.

Hol itt a csapda?

Hát, tudod, az elején lehet zavaró ez az egész kreatív cuccos ötletroham, mert olyan érzésed támadhat, hogy annyi hihetetlenül jó ötleted van, hogy egyszerűen a legtöbbel nem tudsz foglalkozni, mert nincs rá időd. Az időgazdálkodásba most nem megyünk bele (de ki tudja, talán majd később igen:), viszont az teljesen világos, hogy mindent nem lehet egyszerre megtenni.

Ha neurotikusabbá válná, akkor olyan kényszerképzeteid is támadhatnak, hogy amit nem tudsz megcsinálni, azt majd valaki más lecsapja az orrodról.

Ha azonban felülkerekedsz ezen a hibás nézőponton, akkor azt látod, hogy ott álsz, zsebedben egy csomó lehetőséggel. A kérdés csak a választáson múlik. Tudod, hogy egyet, maximum kettőt húzhatsz ki a zsebedből, hiszen ha mindkettőbe belemarkolsz, a legtöbb a földre pottyan, s onnan nem túl könnyű fölszedni.

Azelőtt is tele volt a zsebed, de volt közte egy csomó kacat is. Ki tudja, mikor mi akadt a kezedbe.

Az idővel ne foglalkozz, úgysem tudod megváltoztatni. Magaddal foglalkozz.

Mert minden azon múlik, mit veszel ki a zsebedből az adott pillanatban.

Ezt pedig az életed minden egyes tizedmásodpercében TE döntöd el.

Na, ebben a blogban még nem említettem a levelezős nlp alapú célkitűzőtanfolyamunkat, de ha még nem próbáltad ki, akkor úgysem tudom elmondani, mire vagy képes ezzel a tanfolyammal. Igazából lehet, hogy semmire. De az is lehet, 6 hét alatt többet elérsz, mint az előző 6 év alatt. Mindenki más és más, honnan tudjam, Te hogyan használnád, vagy használnád-e egyáltalán a tanfolyam módszereit?

Na, azért ha még nem tetted meg, tessék csak kipróbálni.

Itt rögtön fel is iratkozhatsz.

keresztneved : *
email : *


És különben pedig ráaduásul:
Van ám egy weboldalunk is a célkitűzésről! Már arra az esetre, ha némi egyéb információra volna szükséged.

  • Értékelés:

4 hozzászólás eddig

- Imre
Imre
2009-09-10 22:09:41

Általában aki nem listával dolgozik az nem lehet sikeres. Rendszeresen listára vetem és ezzel a tudatalattiba vésem mindazokat a célokat amiket el akarok érni, ez eddig sikerült, tudom ajánlani, a komolyabb célok viszont odafigyelést és tervezést igényelnek melyek később meg szoktak térülni. Na ebben a folyamatban lehet hihetetlen kreativitást felébreszteni mert az ember elméje ráhangolódik :-))

- moszat
moszat
2009-09-10 22:17:15

Imre, Te tudsz valamit! :)

Mondjuk a lista az nem egyértelmű, hogy micsoda, mert pl. írásos vagy fejben lévő, ha fejben lévő, milyen lista? Milyen mechanizmus alapján változnak benne a célok?

- Ildiki
Ildiki
2009-09-27 13:54:55

Úgy örülök neki, hogy mi kertünkben nincsenek elefántok! Mert, mint tudjuk, a macskák... ;-)

- Ildiki
Ildiki
2009-09-27 13:59:53

Jaj! Még ezt is el szerettem volna Neked küldeni: http://www.ted.com/talks/lang/hun/elizabeth_gilbert_on_genius.html

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

Rólam

Most itt már annyi ideje állt ugyanaz a hülye, semmitmondó szöveg (ami egyébként nem feltétlenül rossz, néha semmi baj sincs a hülye, semmitmondó szövegekkel), hogy időszerűvé vált lecserélni egy másik, hülye és semmitmondó szöveggel, mert a szövegek természetüknél fogva vagy olyanok, hogy állandóan jók, vagy az a jó nekik, ha változnak, ha nem is feltétlenül előnyükre, mindenesetre ez most megint itt állhat vagy egy évig... Tulajdonképpen ki is iktathatnám, na de az NLP-ben nem jó dolog bármit is kivágni, sokkal jobb, ha elfogadjuk, megszeretjük és átformáljuk:))

Archívum

Archívum dátum szerint

Blogroll

Kedvenc szerzõk

Blogom címkéi



http://rss.nlp.blogter.hu/
1Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet